"....Azt tapasztaljuk, hogy a legtöbb ember fél a változástól....
...Ha azonban a Tantra ösvényére lépünk, akkor mi magunk is át fogunk alakulni. A Tantrával nem lehet úgy foglalkozni, hogy a gyakorlás és tanulás meg ne változtassa az embert. A kérdés az, hogy valóban akarjuk-e ezt az átalakulást, ugyanis számolnunk kell azzal, hogy ha megváltozunk, akkor a körülöttünk lévő világ is meg fog változni. Másfelől viszont ha nem lépünk rá a Tantra ösvényére, akkor is meg fogunk változni, hiszen a változás az élet velejárója. Az élet maga is megváltoztat bennünket, hiszen a gyermekeink, barátaink, sőt az ellenségeink és egyáltalán a körülmények hatással vannak ránk, alakítanak bennünket.
Akkor miért is gyakoroljuk a tantrát? Azért mert a tantra az átalakulás biztonságos módszere. Oly módon változtat meg ugyanis bennünket lépésről lépésre, ami jótékony hatást gyakorol reánk. Amikor spontán módon alakít bennünket az élet, akkor ez nem mindig történik így. Ha durva hatások érnek minket, akkor pl. gyakran bezárkózunk – és szenvedünk. A bennünket ért sérelmek hatására önzőkké és gonoszakká válhatunk. A tantrától is változunk, de ez nem spontán, hanem eltervezett módon történik.
Az emberek általában azért szenvednek a változástól, mert azt gondolják, hogy elveszítenek valamit. Így például az életkori változások hatására elmúlik a fiatalságuk, vagy megromlik az egészségük és megbetegszenek. Rettegnek attól, hogy elveszítik az életüket vagy a szeretteiket. Vagy éppen attól félnek, hogy nem kapják meg azt, amit kívánnak. Sákjamuni Buddha erről szóló szavait a páli szútrákban találjuk. A szútra és a tantra más-más módon próbálják megtalálni a kiutat a szenvedésből.
A különböző utak között sok hasonlóságot találunk, de a tantrikus út a legkifinomultabb. Itt senki sem kívánja tőlünk, hogy feladjuk a szenvedést, vagy bármit is feladjunk. A tantra nem aszketikus vallás. A hínajána azt tanítja, hogy mindent fel kell adnunk, mert a ragaszkodás szenvedést okoz. Mi azonban nem arra vágyunk, hogy feladjunk, hanem arra, hogy kapjunk valamit. A Tantra tanítása az, hogy fordulj meg, és akkor a világot más szemmel, helyesen fogod látni.
Általában azzal vagyunk elfoglalva, hogy az életben zajló történéseket szemléljük. Elbűvöl bennünket más emberek sorsa, rátapadunk a köröttünk pergő eseményekre. Miközben ezt az életnek nevezett filmet nézzük, az az illúziónk támad, hogy magát a valóságot látjuk. Az igazi valóságot azonban csak akkor fogjuk felfedezni, ha hátat fordítunk a vászonnak. Amikor moziban ülünk, nem szoktunk megfordulni, mert a vásznon pergő színes és mozgalmas képek elvarázsolnak bennünket. Ilyenkor nem jut eszünkbe feltenni a kérdést, hogy honnan jönnek ezek a varázslatos képek, és hogyan vetítik őket elénk. Gyerekkoromban a közelünkben lévő mozi gépésze egyszer megengedte, hogy bemehessek vele a vetítőbe, és a gépterembe belépve jól láthattam a vetítőből kilépő fénysugarakat. Akkor egy pillanat alatt megértettem, hogy ez a gépből kilépő, egyre szélesedő fényes csík hozza létre a vásznon a képeket, vagyis magát a filmet. Mi is mereven bámuljuk a világ mozivásznán pergő, életnek nevezett filmet, és azt hisszük róla, hogy amit így magunk körül látunk, az maga a valóság. Eszünkbe sem jut, hogy megvizsgáljuk: honnan jön a fény.
A tantra megtanítja nekünk, hogyan lehet megfordulni. És ha megfordulunk, vagyis más nézőpontot veszünk fel, akkor fel fogjuk fedezni, hogy nem a külső élet a realitás, hanem az a valami, ami belülről sugárzik, és ami a külső jelenségeket létrehozza. A buddhizmusban ezt a jelenségeket létrehozó tiszta és világos valamit a tudat természetének nevezzük.
Ha a tudat szomorú, akkor a körülöttünk zajló élet is bánatos lesz. Amikor lehangoltak vagyunk, akkor a világ szürkévé válik; ha a tudatunk tiszta, akkor a világ is üde és friss lesz. Vagyis azok a tulajdonságok, amelyeket kívül érzékelünk, nem a világ, hanem saját tudatunk állapotai. A világ milyenségét saját tudatunk minősége szabja meg.
Azt a beállítottságot, amellyel a hétköznapi életünket szemléljük, s amelyik az érzelmeinknek megfelelően színezi át a valóságot, a buddhizmusban szennyezett szemléletnek nevezzük. Nem az átszínezés miatt nevezzük így, hiszen amikor boldogok vagyunk, és emiatt egy boldog és szép világot tapasztalunk magunk körül, akkor ez nagyon kellemes érzés is lehet. A szennyezettséget az okozza, hogy ezek az érzelmek és az általuk létrehozott érzékelések a szokásainktól függenek, amelyeknek gyakran semmi közül a valósághoz.
Mindent a szokásaink miatt csinálunk. Amit egyszer megszoktunk, az nagyon könnyen megy, mintha magától történne. Ez sokszor szükséges is ahhoz, hogy életben maradjunk, például autóvezetés közben. A szokások azonban csak addig könnyűek, amíg az ember önként követi és szabadon használja őket. A szokásoknak megvan az a rossz tulajdonságuk, hogy egy idő után ragadóssá válnak, mintegy elkezdenek tapadni hozzánk. Nem tudunk tőlük megszabadulni, s ettől kezdve egyre több problémát okoznak. Amikor úgy hozza az élet, hogy szeretnénk megszabadulni bizonyos szokásainktól, akkor leküzdhetetlen nehézségekbe ütközünk.
A tantrikus módszer lényege pontosan abban ragadható meg, hogy megtanítja számunkra, hogyan teremtjük meg saját magunk megismerési szokásainkat, s megtanít bennünket arra is, hogy hogyan tudjuk ezeket ismét feloldani. A módszer alkalmazása során bonyolult, de nagyon mély belső látomásokat hozunk létre mesterségesen. Olyan látomásokat, amelyek mély megértésekhez segítenek bennünket, amelyekből megismerhetjük önmagunk valódi természetét és a való világot. Például e gyakorlatokon keresztül fölfedezhetjük, hogy minden mindennel kölcsönösen összefügg, a világ s benne mi magunk egy összefüggő hálót képez. S aztán amikor létrehoztuk ezeket a bonyolult látomásokat, akkor szétoszlatjuk azokat. A módszer lényege pontosan annak megértése, hogy mindent, amit mi magunk teremtünk, képesek vagyunk feloldani is. Ebből megérthetjük, hogy mi magunk vagyunk saját sorsunk urai. A buddhista bölcselet szerint mindent, amit tapasztalunk – így az emberi személyiséget is – tulajdonképpen saját tudatunk hozta létre valamikor a múltban. Lehet, hogy ez több világkorszakkal ezelőtt történt, de mégis csak mi magunk teremtettük ezeket a formákat.
Azt látjuk, hogy a legtöbben nem elégedettek a személyiségükkel. Úgy érezzük, hogy túl magasak vagy túl alacsonyak vagyunk, hogy lusták, hiperaktívak, soványak vagy kövérek vagyunk, hogy nem szeretjük az alakunkat vagy az arcunkat, utáljuk a boldogtalanságunkat. A legtöbb ember egyáltalán nem elégedett saját teremtményével, vagyis önmagával. A tantra által közölt jó hír: szabadságunkban áll, hogy bármit megteremtsünk, amit csak kívánunk. Ha teljes szívünkkel akarjuk és a szándékaink tiszták, akkor akár Buddhává is válhatunk. Megszabadíthatjuk magunkat minden köteléktől és szenvedéstől, s nincs okunk arra, hogy reménytvesztetté váljunk.
Csak saját magunkon múlik, hogy milyen lesz a jövőnk. A tantrában ezért nagyon pozitívnak tekintjük a változást. A tantra gyakorlói kicsit olyanok, mint a gyermekek, akik szeretik felfedezni a világot. Olyan szemlélet ez, amelyik inkább a jelen pillanatban szeret élni, mintsem hogy melankólikusan vagy éppen nosztalgikusan a múlton merengjen. Magabiztos és tele van pozitív erővel, mivel tudja, hogy ő maga a teremtő.
A gyermekeknek megvan ez a tudása: ők még képesek arra, hogy egy egész világot teremtsenek, élettelen anyagokból állatokat hozzanak létre, vagy a játékbabákkal beszélgessenek; s érdekes módon a gyermek tisztában van azzal, hogy mindezt ő maga csinálja. A gyerekek egyáltalán nem ostobák. Azért alkotják meg képzeletük teremtményeit, mert örülni akarnak neki, és amikor megunják, akkor egyszerűen összedöntik a saját maguk építette homokvárat anélkül, hogy sajnálnák azt, mert az élvezetet a dolog létrehozása, s nem az ahhoz való ragaszkodás jelentette.
Pontosan ugyanilyen a tantra hozzáállása is. Az ember nem adja fel a dolgokat azért, mert depressziós, hanem éppen ellenkezőleg: nagyon tudatos és éber módon élvezi az életet, s ha a dolgok, amelyek örömmel töltötték el, fel is bomlanak, akkor sem adja búsulásnak a fejét, hanem kiváncsian várja, hogy mit hoz a holnap. Vagyis állandóan és töretlenül élvezzük az ürességet. Természetesen nem vagyunk már kisgyermekek, hanem felnőttünk, és ennek során tele lettünk rossz szokásokkal, egyéni és társadalmi elvárásokkal. Ezért nem tudunk úgy viselkedni, mint a gyermekek: mi felnőttek komolyan vesszük az életet. Ha azonban tantrikus gyakorlókká válunk, akkor ezzel ismét bizonyos szabadság birtokába kerülünk: kapunk egy szabad teret, ahol újból meg tudjuk tanulni, hogy minden dolgot gyermekszemmel nézzünk.
A nyugaton is híressé vált zen-tanítónak, Shunryu Suzukinak az volt a legfontosabb tanítása, hogy meg kell tanulnuk mindent kezdő tudattal nézni. Ez a tantrára is jellemző. Ha minden napunkat ezzel a kezdő tudattal kezdjük, akkor minden nap csodálatos lesz, még akkor is, ha problémákat kell megoldanunk, vagy nehézségekkel kell szembenéznünk. Egy ilyen tudattal még a problémamegoldás is érdekes kalanddá válik. A tantrában azt a szokásunkat, hogy a változásokat veszteségként fogjuk fel, arra a felismerésre cseréljük, hogy a változásoknak nem csak passzív elszenvedői vagyunk. A változások nem egyszerűen csak megtörténnek velünk, hanem magunk hozhatjuk létre és irányíthatjuk azokat pontosan abba az irányba, amely felé fejlődni kívánunk.
„Minden kezdet nehéz” – szoktuk mondani. Azonban aki egyetért ezzel a mondással, az nem alkalmas a tantra gyakorlására. Egy német költő úgy változtatta meg ezt a mondást, hogy „minden kezdetben varázslat rejlik.” A tantrikus beállítottság az, amely hagyja magát elcsábítani a kezdetekben rejlő varázslattól.
Hogy az ember milyen szellemi ösvényen indul el, az valószínűleg nem teljesen önkényes választás eredménye: a módszer kiválasztását nagyban befolyásolja a gyakorló mentalitása. Vannak emberek, akik akkor érzik jól magukat, ha előtte keményen megdolgoztak ezért, tehát mintegy kötelességüknek érzik a szenvedést. S amikor úgy érzik, hogy eleget szenvedtek, akkor várják a megérdemelt jutalmat, a mennyországot. Ez az aszkéták útja. Én azonban nem szeretek szenvedni. Élvezem az életet, és szeretem abban megélni a szabadságot. Ezért vonzódom inkább a tantrához, semmint egy szerzetesi úthoz. A változások során, amelyeken az ember a gyakorlás eredményeképpen keresztülmegy, úgyis van elég szenvedés is. A tantrában azonban tudjuk, hogy a szenvedés nem szükségszerű, hanem kizárólag saját rossz szokásaink miatt érezzük rosszul magunkat, s ez megkönnyíti a helyzet elviselését.
A legfontosabb kérdés, amit el kell döntenünk, hogy folytatni kívánjuk-e a kötöttségek és korlátok közé zárt életet, vagy inkább a megszabadulás mellett döntünk. Azok a gyakorlatok, amelyeket a tantrában végzünk, feltételezik, hogy minden, amit a tudatunk teremt, valósággá válik. Ha például a tudatunk izgatott, akkor a körülöttünk lévő emberek is kénytelenek mind izgatottá válni.
Volt egyszer egy mester, akinek volt egy igen gyenge tanítványa. Ez a tanítvány nem tudott meditálni, mert gyakorlás közben mindig elnyomta az álom. Egyszer a mesternek támadt egy ragyogó ötlete: azt a feladatot adta a tanítványnak, hogy vizualizálja azt, mintha szarvak nőttek volna a fejére. Mivel a tanítvány nagy odaadással viseltetett tanítója iránt, mindent elhitt neki, s azt válaszolta: „Jó, megpróbálom.” Ezután a mester elment, s ott hagyta a tanítványt, arra utasítva őt, hogy meditáljon egészen addig, amíg vissza nem jön. Hét év múlva tért vissza, s beszólt a tanítványnak a kunyhóba: „Visszajöttem, gyere ki, már eleget meditáltál.” A tanítvány így válaszolt: „Mester, nagyon sajnálom, de nem tudok kijönni, mert nagyon keskeny az ajtó, nem fér ki rajta a szarvam.” A tanítvány Nŕgabodhi néven vált ismertté, és egyike lett a nagy siddha mestereknek. Minden, ami a tudatunkban megszületik és elég mélyen megtapad abban, az valósággá válik, megváltoztat bennünket, és egy nap átalakítja a körülöttünk lévő világot is.
De milyen irányban akarunk megváltozni? A buddhista tantrában a célunk az, hogy a szabadság, a szeretet, a megvilágosodás, az éberség, az együttérzés, a nyitottság és a tisztaság irányába változzunk. Hogy szert tegyünk a minden érző lényre kiterjedő szeretetre és együttérzésre. A Buddha azt tanította, hogy kivétel nélkül minden lényt szeretnünk kell. Manapság vannak emberek, akik roppant segítőkészek, és rengeteg szolgálatot tesznek másoknak, de közben megfeledkeznek saját magukról, vagyis arról, hogy magukkal is törődjenek. Vagyis önnön magunkat is szeretnünk kell, magunknak is meg kell adnunk azt, amit másoknak.
Márpedig mire is van valójában szükségünk? Békességre és nyitott tudatra, amelyet nem korlátoznak elképzeléseink, szokásaink és gondolataink. Olyan tudatra, amely a valóságot úgy látja, ahogy van. De vajon így látjuk-e a valóságot? Természetesen mindenki azt hiszi, hogy a valóságot látja. Azonban amit tapasztalunk, az többnyire egy saját magunk által konstruált és teremtett valóság, amit az elvárásaink, reményeink és félelmeink alapján alkotunk meg. Például minden háborút a félelem hoz létre, vagy az a vágy, hogy valakiknek hatalma legyen. A háború sem természeti jelenség, hanem olyan dolog, ami az emberek tudatában keletkezik, s ha ez így van, akkor békét is lehetne teremteni a tudatunkban.
A nyugatiak számára a tantra módszerei néha mesterkéltnek tűnnek. Sok nyugati szerint a tantra egy ősi és ismeretlen, valószínűleg indiai eredetű vallási hagyományból származik, s régisége és kulturális idegensége miatt nekünk, nyugatiaknak inkább új módszereket kellene kitalálnunk. Mások úgy vélik, hogy vannak benne érdekes dolgok, ezért vegyünk ki belőle néhány aspektust, s e részletekből hozzunk létre egy újfajta vegyüléket, ami inkább megfelel a mi nyugati szemléletünknek. Sokan vannak manapság nyugaton, akik hetente új módszereket találnak ki, ezekből tanfolyamokat tartanak, tanítványokat képeznek ki, akik majd ugyanazt fogják csinálni, és vállalkozást szerveznek a dolog köré abban a hitben, hogy ezek a módszerek hatni fognak. Mi azonban úgy gondoljuk, hogy az ember az elmúlt 2000 év során nem sokat változott. Ma is ugyanúgy félnek, szenvednek, és halnak meg, mint annak idején. Dühösek, harcolnak, örülnek, majd megbetegszenek, és ma is ugyanúgy tartanak attól, hogy szembenézzenek a valósággal.
Ezeket a régi módszereket nem egy bizonyos kor vagy kultúra, vagy egy meghatározott ország lakói számára fejlesztették ki. E módszerek az emberek alapvető szükségleteihez illeszkednek. Azt a célt szolgálják, hogy segítségükkel az ember legyőzze a szenvedést, a szétszórtságot, a haragot és a mohóságot.
E módszerek olyan archetípusokat vagy ősképeket használnak, amelyek nagyon mélyen gyökereznek az emberi megismerésben: bölcsek és megvilágosodottak képeit, akikről sugárzik a szabadság. Ezek a képek megtanítanak bennünket arra, hogy ismét képesek legyünk érzékelni a természetet és a természet erejét – az elemeket, a fákat, a növényeket és az érzékeket. Ismét megtanítanak bennünket intenzív módon látni, amit a hétköznapi életünkben már rég elfelejtettünk.
A mindennapi életben általában nem élünk olyan intenzíven, mint amennyire képesek lennénk. A tantra nem olyan út, ahol fel kellene adnunk az érzéki világunkat, hanem ellenkezőleg, rajta keresztül megtanuljuk az érzékelésünket intenzívebben, érzékenyebben és finomabban használni. Vagyis a tantrában nem elnyomjuk, hanem képezzük az érzékeinket. Azt gyakoroljuk, hogy megtanuljunk új szemmel, éber módon látni, a hangokat a maguk teljességében hallani, éberen beszélni; képezzük a fülünket, hogy az képessé váljék tanítások hallására.
A tantrában az egész életünket folyamatos gyakorlássá tesszük. Mindent felhasználunk, és semmit sem zárunk ki a gyakorlásból. Evés, ivás, járás vagy a beszéd egyaránt gyakorlattá válik. Megtanulunk nagyon éberen, odafigyelve beszélni. Az ülés, de még az alvás is meditációvá válik. A tantrikus gyakorlók megtanulják, hogy a hétköznapi életben öntudatlan állapotban töltött alvást is a tudatosság és éberség gyakorlatává tegyék. Hogy miért? Számoljuk ki, mennyit meditálunk egy nap. Fél órát, egyet vagy kettőt? De mi történik a többi 22 órában? A tantrában ennek az időnek nem szabad veszendőbe mennie. Ha ugyanis az ember napi 24 órát gyakorolna, akkor három, kettő, vagy akár egyetlen élet alatt is el lehetne érni a megvilágosodást. Ha viszont nem gyakorolunk egész nap, akkor a napi 2 óra is veszendőbe megy, hiszen a többi időben oda az éberség, és pont az ellenkezőjét gyakoroljuk annak, mint amit meg akarunk valósítani. Ha a nap 22 órájában elfeledkezünk arról, hogy fő célunk a megvilágosodás, akkor a meditációnak nem sok értelme van.
A legtöbb embernek, különösen nyugaton fogalma sincs arról, hogy mit is jelent az igazi szabadság. Általában azt hisszük, hogy akkor vagyunk szabadok, ha azt tehetjük, amihez kedvünk van. Pedig ez csak szabadosság. A szabadság abban áll, hogy ne függjünk a saját szokásainktól. Akkor volnánk teljesen szabadok, ha minden pillanatban eldönthetnénk, hogy itt és most mit is kívánunk tenni.
A Buddha azt mondotta, hogy aki belsőleg teljesen szabad, az mentes a félelemtől. Nem fél attól, hogy megbetegszik, nem retteg a haláltól, nem tart attól, hogy pokolra kerül. A hagyomány egyébként úgy tartja, hogy a tantra nem veszélytelen út: az ember vagy közvetlenül a mennyországba, vagy egyenest pokolra jut. Olyan ez, mintha kígyóként kúsznánk egy csőben: az ember csak felfelé vagy csak lefelé mehet. A tantra ugyanis ügyes és rafinált módszereivel képes arra, hogy igen erős személyiséggé formáljon bennünket.
A gyakorlás nagy belső erőt kölcsönöz. Megtanít bennünket arra, hogyan kell összpontosítani, hogyan lehetünk annyira összefogottak, hogy képesek legyünk bármit elképzelni. Aki sokat gyakorol, az képessé válik a külső realitás befolyásolására is. Olvasni tud más emberek gondolataiban, manipulálni tudja őket, képes befolyásolni a környezetét. Erre az erőre azonban csak olyasvalaki jogosult, aki erejét az összes érző lény javára használja fel. Ezért sugalmazzuk magunknak a gyakorlás során, hogy gyakorlásunk hozzon mindenkire boldogságot és békét. Semmit se kívánjunk magunknak, hanem arra törekedjünk, hogy képessé váljunk másokat szolgálni és ténylegesen mások segítségére lenni. A legjobb persze az volna, ha gyakorlásunk megvilágosodáshoz vezetne, és ezért mindent megteszünk azért, hogy amilyen gyorsan csak lehet, elérjük a megvilágosodást. De nem azért, hogy ezáltal valakivé váljunk, hanem mert a világban olyan mérhetetlen szenvedés uralkodik, hogy az a magunk számára is elviselhetetlen. Ezért megpróbáljuk megszüntetni a szenvedést, hogy ezen keresztül megmutassuk az embereknek: a szenvedésük nem szükségszerű. Szeretet és együttérzés nélkül tehát igazi tantra nem létezik. E pozitív motiváció nélkül a gyakorlás semmit sem ér.
E tanításokat nem szabad olyan emberekkel közölni, akik nincsenek erre kellőképpen felkészítve. Egyszer egy híres mestertől megkérdezték: „Miért tanítod nyíltan ezeket a szigorúan titkos tanításokat? Hiszen ezeket nem volna szabad beavatatlanokkal közölni, mert pokolra jutsz.” „Előfordulhat” – válaszolta a mester –, „de nekik ott is ugyanúgy szükségük lesz a tanításokra, és nem valószínű, hogy túl sok jó tanító volna odaát.”
Ez a történet arra kíván rávilágítani, hogy a tantra gyakorlója számára a mindennapi élet és a gyakorlás nehéz egyensúlyozást jelent. A tantrában a hétköznapi életünket is úgy kell élni, mintha gyakorlat volna, vagyis ugyanazzal a tudatossággal, mint amivel a meditációs párnánkon ülünk. A meditációs gyakorlatokat viszont úgy kell végeznünk, mintha az a mindennapi életünk volna, s nem valamilyen különleges esemény. Gyakorolhatjuk például a végtelen tér vízióját, ahol átélhetjük, hogy nincsenek korlátok, hanem bármi megtörténhet. Vagy létrehozhatunk olyan látomásokat, amelyek felemelnek bennünket, és támogatják szellemi törekvéseinket. E látomások révén fokozatosan mi is felszabadult lénnyé változunk át, mivel rajtuk keresztül hozzászokunk ahhoz, hogy higgadt, szabad és tiszta lények között élünk. Megfigyelhetjük, hogy ha valakinek van egy kutyája, akit nagyon szeret, akkor egy idő után a gazda elkezd hasonlítani a kutyájára. Éppígy ha a gyakorló 10 vagy 20 évig magában hordozza egy tökéletes lény képét, akkor maga is elkezd hasonlítani ahhoz, elkezdi felölteni annak formáját. A gyermekek is így tanulnak. Ha a szülők igazi egyéniségek, akkor az általuk mutatott jó példa belevésődik a gyermek tudatába.
A belső képek, melyeket a Tantrikus meditációban a tökéletességről alkotunk, mélyen beégnek a tudatunkba, és csak idő kérdése, hogy mi magunk is egy ilyen lénnyé változzunk át.
A Tantra gyakorlója számára a világ úgy tökéletes, ahogy van. Még a szenvedéssel együtt is, hiszen annak is megvan a maga értelme. Ezért elfogadjuk a világot olyannak, amilyen. De megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy e világban minden lény számára szeretettel, együttérzéssel és türelemmel teli életet teremtsünk."
Szerző:
Ven. Vadzsramálá
